Vendéglátás - NTAK regisztráció és adatszolgáltatás - NTAK vendéglátó szoftver



Az NTAK-ról röviden

A
Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ, vagyis NTAK egy digitális alapokra helyezett, korszerű adatszolgáltatási rendszer, mely működtetéséért a Magyar Turisztikai Ügynökség, vagyis MTÜ felel.
A hivatal legfőbb célja, hogy sikerüljön növelni a hazai turizmus versenyképességét. Az NTAK segíti a szakemberek számára a vendéglátó üzletek és szálláshelyek eddig anonim forgalmi, illetve statisztikai adatainak valós idejű összegyűjtését. Ha minden adat feldolgozásra kerül, az eddiginél sokkal hatékonyabb turizmus fejlesztésbe kezdhet az MTÜ. A hivatal céljául tűzte ki, hogy az adatok feldolgozásával új marketing stratégiát dolgozzon ki, mely által sikeresebb lehet a kommunikáció a fogyasztók irányába és szerencsés esetben 2030-ra elérhetik hazánk szálláshelyei a 50 milliós vendégéjszaka számot.

 
Mit kell tudni a vendéglátó üzletek NTAK regisztrációjáról?

A jelenleg hatályos jogszabály rendelkezése szerint minden Magyarországon működő vendéglátó üzletnek regisztrációs kötelezettsége van az NTAK felé.
A regisztrációt csak a 210/2009. (IX. 29.) Korm. rendeletben meghatározott üzlettípus szerint lehet megtenni.
A regisztrációra köteles vendéglátó üzlet típusai:
•    étterem, TEÁOR’08: 5610 – éttermi, mozgó vendéglátás;
•    büfé, TEÁOR’08: 5610 – éttermi, mozgó vendéglátás;
•    cukrászda, TEÁOR’08: 5610 – éttermi, mozgó vendéglátás;
•    kávézó, alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhely, TEÁOR’08: 5630 – italszolgáltatás;
•    italüzlet, bár, TEÁOR’08: 5630 – italszolgáltatás;
•    zenés-táncos szórakozóhely, TEÁOR’08: 5630 – italszolgáltatás;
•    munkahelyi/közétkeztetést végző vendéglátóhely, TEÁOR’08: 5629 – egyéb vendéglátás;
•    gyorsétterem, TEÁOR’08: 5610 – éttermi, mozgó vendéglátás;
•    rendezvényi étkeztetés, TEÁOR’08: 5621 – rendezvényi étkeztetés;
•    alkalmi vendéglátóhely, TEÁOR’08: 5610 – éttermi, mozgó vendéglátás;
•    mozgó vendéglátóhely, TEÁOR’08: 5610 – éttermi, mozgó vendéglátás.

Mit kell tudni a vendéglátó üzletek NTAK adatszolgáltatásáról?


Az a vendéglátó üzlet köteles adatokat szolgáltatni az NTAK felé, amelyik 48/2013. (XI. 15.) NGM rendelet alapján, néhány évvel ezelőtt online pénztárgép használatára lett kötelezve.
Az adatszolgáltatásra köteles vendéglátó üzletek típusai:
•    étterem, TEÁOR’08: 5610 – Éttermi, mozgó vendéglátás;
•    büfé, TEÁOR’08: 5610 – Éttermi, mozgó vendéglátás;
•    cukrászda, TEÁOR’08: 5610 – Éttermi, mozgó vendéglátás;
•    kávézó, alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhely, TEÁOR’08: 5630 – Italszolgáltatás;
•    italüzlet, bár, TEÁOR’08: 5630 – Italszolgáltatás;
•    zenés-táncos szórakozóhely, TEÁOR’08: 5630 – Italszolgáltatás;
•    gyorsétterem, TEÁOR’08: 5610 – Éttermi, mozgó vendéglátás;
•    alkalmi vendéglátóhely, TEÁOR’08: 5610 – Éttermi, mozgó vendéglátás.

Kinek és mikor kötelező az NTAK adatszolgáltatás? Ki mentesül az NTAK adatszolgáltatás kötelezettsége alól?

Azon vendéglátó üzletek nincsenek NTAK adatszolgáltatásra kötelezve, melyek munkahelyi és közétkeztetéssel, valamint a rendezvényi étkeztetéssel foglalkoznak, de ide tartoznak a mozgó vendéglátóhely besorolással rendelkező vendéglátó egységek is.

2023. július 1-től a 100 millió forint nettó árbevétel felett teljesítő vendéglátó üzletek és turisztikai attrakciók számára lesz kötelező az NTAK adatszolgáltatás.

A 12 millió forint nettó árbevételt el nem érő szolgáltatók mentesülnek az NTAK adatszolgáltatás kötelezettség alól.

A 12 millió forintot elérő, viszont a 100 millió forintot meg nem haladó 2022. évi nettó árbevétellel rendelkező vendéglátó üzletek és turisztikai attrakciók üzemeltetői az eredetinél későbbi időpontban, 2024. január 1-jétől lesznek kötelesek az NTAK adatszolgáltatásra.

Mi a vendéglátó üzlet NTAK regisztrációjának menete?


A vendéglátó üzlet számára az első lépés az úgynevezett központi regisztráció megtétele, majd pedig az ágazati regisztrációra kerül a sor. Ezt követően kapja meg a vendéglátó üzlet az egyedi NTAK regisztrációs számot.

A vendéglátó üzlet NTAK regisztráció folyamatáról bővebben az NTAK weboldalán a vendéglátó üzlet regisztráció részében tájékozódhat.

Mi szükséges egy vendéglátó üzlet adatszolgáltatásához?

Minden olyan vendéglátó üzletnek, mely NTAK adatszolgáltatásra köteles, kötelező használnia egy olyan vendéglátó szoftvert mely az NTAK adattovábbításra alkalmas és MTÜ által kiállított igazolással rendelkezik.

Az NTAK által közzétett teljes leírás az NTAK weboldalán az vendéglátás menüben található.

Örömmel tudatjuk, hogy a neuwebDESK Online Kereskedelmi, Vendéglátó & Éttermi Szoftver NTAK kompatibilis, tehát maradéktalanul teljesíti az NTAK adattovábbítás követelményeit.
Emellett a neuwebDESK vendéglátó szoftver olyan plusz egyedi funkciókkal is segítségére lesz, mellyel egyszerűvé és gyorssá teszi az értékesítést és komoly előnyre tehet szert konkurenciáival szemben.

Amennyiben szeretne további információkat megtudni, keressen minket elérhetőségeinken.
 

 





Címkefelhő: NTAK regisztráció, NTAK adatszolgáltatás, neuwebDESK NTAK vendéglátó szoftver