Romkocsmák - Az olcsón használhatót mára külön divatág lett



A romkocsmák története valahol a 2000-es évek elején kezdődött, a világ egyik legszebb nagyvárosában, Budapesten. A pesti belváros épületeinek sok tere kihasználatlanul állt, az előző néhány év politikai és gazdasági változásai miatt. A tulajdonosoknak nem igazán volt lehetősége a szükséges felújítások elvégzésére, mégis jó lett volna kihasználni az egyébként nagyon jó elhelyezkedésű ingatlanokban rejlő lehetőségeket.

Ebből a helyzetből adódóan, az esetleges bérlők alacsony díjakért, szinte csak a megőrzés céljából juthattak hozzá a területekhez, melyeket szinte nulla beruházással, használt tárgyakkal tettek kényelmesebbé, így alakítva ki a jó helyen lévő, mégis olcsó szórakozó helyeket.
 Pont kapóra jött, az ekkor éledező független magyar design világa, mely ügyesen használta ki a romkocsmákban rejlő lehetőségeket.

 Mivel a tulajdonosok eddig még nem terveztek a birtokukban lévő lakásokkal, pincékkel, udvarokkal, így nem igényelték, hogy a bérlők komoly beruházásokat eszközöljenek. Tulajdonképpen nem szabtak határt a kreativitásnak, ezzel ideális helyzetet kialakítva, mind a bérlő, mind a bérbeadó számára.

 Ennek a helyzetnek köszönhetően jött létre az első romkocsma, melyet minden átgondolás nélküli, kidobásra váró, sok esetben hasznavehetetlennek tűnő berendezésekkel keltettek életre, így teremtve divatot. Ez lett a Szimpla kert nevet viselő romkocsma.