Lakáséttermek 1. rész



 Azt hiszem, először is érdemes tisztáznunk, hogy mi is az a lakásétterem, milyen vendéglátó egységről van szó? Én legelőször nagyjából két évvel ezelőtt találkoztam ezzel a kifejezéssel, mikor is megtudtam, hogy párom egyik nagyon kedves szakács barátja lakáséttermet nyitott a fővárosban. Minél többször jön elő ez a téma, annál inkább egyértelmű számomra, hogy a mai napig nagyon kevesen ismerik a lakáséttermek világát. 

A lakásétterem, végül is nem más, mint egy magánlakásból, vagy valamilyen nem éttermi helyiségben létrehozott, kellemes hangulatú vendéglátó egység, mely ötvözi a kellemes családi hétvégék hangulatát az éttermekben megszokott ételminőséggel.
 A lakáséttermekben a vendégek fizetővendégként vannak jelen, ahol is egy egész estés élményt kapnak, kellemes beszélgetésekkel, nyugodt körülmények között, élvezve a kellemes ételeket és italokat.

 A fizetésre több megoldás is működik, vannak fix összegű esték, de olyan hely is létezik, ahol becsületkasszával üzemeltetik a helyet. Egy-egy vacsora a hely és az ételek minőségétől függően, bár sajnos, ahogy az éttermekben, ez itt sem mindig mérvadó, hét és húszezer forint között van. A menüsort előre állítják össze és legtöbbször az internet, vagy valamilyen applikáció segítségével teszik közzé, hogy jelentkezni lehessen rá. Vannak olyan helyek is, ahol több menüsorból választhatunk, és így saját estét tarthatunk családunkkal, barátainkkal, de ebben az esetben pár nappal az érkezés előtt le kell foglalni a helyet.